Telefonszám: +3630/957-59-40
A cukorgyárak elkapkodott, ésszerűtlen bezárása után sok felelősen gondolkodó ember igényelte, hogy az ország, a régió büszkeségeként fennállt több mint 150 éves cukoripari iparág ipartörténeti emlékeit, értékeit ne hagyjuk veszendőbe menni. A magyar cukorpiaci események azóta is megerősítették azt az elvárást, hogy a bezárt gyárak és a magyar cukoripar tárgyi-, képi-, egyéb dokumentumait, ipartörténeti emlékeit, a több generációs répatermelő és cukoripari dolgozók, családok helytállását, az akkori életkörülményeket javító eredményeket, a mezőgazdasági kutatást és répatermelést, mint jó példát megőrizzük. A jövő iránti felelősségünk átadnunk az utánunk következő generációknak ezt a tudást és ismerettömeget amire méltán büszkék lehetünk helyileg és országosan is. Ez ma egyre aktuálisabb erkölcsi és élelmiszerpolitikai társadalmi felelősségünk is.
Számos pénzügyi érdek vezérelte, sokszor szélsőséges tévhit van terjedőben a cukorról, mint élelmiszerről. Az Alapítvány feladatának tekintjük, hogy a tárlatvezetéseken, gyűjteményi foglalkozásokon a cukor történetének, élettani szerepének pontos, szélsőségektől mentes bemutatásával, helyére tegyük az egészséges táplálkozásban betöltött szerepét, arányait, fontosságát, egyben túlzott fogyasztásának veszélyeit. Pontos, korrekt ismeretek nélkül, az érdek vezérelt téves nézeteket szeretnénk a már ifjú korban megszerzett tudással megelőzni. Elkötelezettek vagyunk a természet védelme iránt, ezért szeretnénk reálisan bemutatni az iparág környezetvédelem terén tett, néha sikertelen, többnyire sikeres erőfeszítéseit, próbálkozásait, eredményeit.
Szeretnénk a gyűjteménnyel az idegenforgalom, a kerékpárturizmus körében egy ipartörténeti kulturális élménnyel bővíteni a kínálatot, becsalogatva a településre olyanokat is, akik egyébként elkerülnék, célunk alternatív kulturális kínálatot adni a strand látogatóinak is.
A gyűjteménnyel növelni akarjuk a település identitását, a fiatalokat megtartó erejét, szeretnénk elérni, hogy büszkék lehessenek szülőföldjükre.
A gyűjtemény megálmodója és létrehozója Tömördi Máté volt, aki a Cukorgyár főmérnöke volt, majd később pedig a Petőházi Cukoripari és Helytörténeti Alapítvány kuratóriumának elnöke.